Amikor a Velencei-tó vízszintje kritikus mértékben lecsökkent, a Pátkai-tározó vizének átengedésével igyekeztek kipótolni. Ezután 1994-ben hozzáláttak a tározó újbóli feltöltéséhez, több mint háromszáztíz hektár került újra víz alá. A tározó fekvése É-D-i, az egész település hosszában végignyúlik. Partszegélye üdezöld nád-sás keveréke, mely helyenként a mederben is folytatódik, lengős-árnyékos haltanyákat teremtve. A vízterületet két gát osztja három részre. A felső harmadot elválasztó Kábel-gát, illetve a tó felénél található Boros-gát. A meder igen változatos mélységeket mutat (1-6 m), általában 2,5-3 méter mély, mely helyenként igen akados is lehet.
OHR, tilami zóna: anyugati oldalon a Boros-gáttól a déli végéig, a Rovákja-patak mindkét oldalán.
Horgászidőszak
napkeltétől napnyugtáig
Fogható
fn.: 5 db nemes hal (max 2-2 db egy fajból, kősüllőből 3 db)+ 10 kg egyéb; ifi: 2 db nemes (max 1-1) + 5 kg egyéb
Jegyváltás
a helyszínen, a helyi horgászboltokban, ill. halőrházban, vagy a büfénél
Megközelítés
Bp. felől - Székesfehérvárról Bicske felé a 811-es úton - majd a 11-es kőnél balra. Busszal érkezve ajánlott a polgármesteri hivatalnál leszállni. A tározóhoz legegyszerűbben a templom mögött lehet lejutni, a többi út amin a keleti oldalt meg tudjuk közelíteni igen rossz minőségű. A nyugati részt is csak földúton tudjuk elérni, mely szintén időjárásfüggő.